Stadion Sprint Amszterdamban

Tervben volt idénre mindenképpen egy Holland utazás, az EB nevezésemet pedig be kellett váltanom egy WEU-s versenyre szeptemberig, így alakult, hogy indultam Amszterdamban a Stadion Sprinten. Nagyon nagy élmény volt kipróbálni ezt a verseny típust, ugyanakkor nem biztos, hogy kizárólag egy stadion verseny miatt ennyit utaznék máskor.

A versenyt a Johan Cruijff Arénában rendezték, ami az Ajax focicsapat csarnoka is, egy ilyen stadionba már belépni is libabőrös élmény, versenyezni pedig különösen hidegrázós. Reggel 8 előtt oda értünk, a belépésre még kicsit várni kellett. Ez volt az első versenyem a nyugati régióban, így nekem újdonság volt, hogy nem kellett felelősségit kitöltenünk és BIB számot sem kaptunk előre. A regisztrációnál laptopon firkantottuk alá felelősségit és ott állították össze 2 perc alatt a regisztrációs csomagot, ami egyébként állt egy fejpántból és egy sárga chipes karszalagból. A chipet ott helyben rendelték a profilunkhoz.

Úgy képzeltem, hogy majd az egész pálya a miénk lesz, ezzel szemben csak a külső körön voltak akadályok, a focipályára nem léphettünk. A pályának a kis része volt így látható a küzdőtérről, nagyobb része a lelátók alatt vezetett. A rajt zónában nem egyszerre indultunk 250-en, hanem percenként indítottak 8 embert, egy lóversenyhez hasonló karámból, elkerülve a torlódásokat. A férfiaknál több időpontban indultak a különböző korosztályok, a nők esetében egy futamba indultunk mindannyian. A rajt után néhány méterrel az első akadályként a Stairway to Sparta magasodott előttünk, majd a lelátók alá vezetett utunk, ahol már várt a Slackline, ami nem ért váratlanul, viszont annak ellenére, hogy edzéseken többször is végig mentem rajta, most sajnos ez nem jött össze. Egy érdekessége (könnyítése?) a versenynek, hogy 30 helyett csak 15 burpee a büntetés - ezzel is gyorsítva a menetidőt. Nem sokkal ezután újabb adag burpee várt, a dárdánál. Kisebb volt a távolság, mint a hazai versenyeken és mintha könnyebb lett volna bedobni, a helyzetemen viszont ez sem segített eléggé, de pozitívum, hogy a hegye legalább súrolta a bálát.

Innen az akadályok pontos sorrendje nem maradt meg és pontos pályarajzot sem találtam, remélem így is sikerül kicsit átadnom a verseny hangulatát.

Alapvetően a lelátók alatt futottunk, időnként kiküldtek a székek közé, majd le a pálya szélére az akadályokhoz vagy éppen a stadionon kívülre egy kis friss levegőt szívni. A stadion egyébként teljesen fedett volt. A cipelős akadályok a lelátókon zajlottak, így nem kellett aggódnunk, hogy a homokzsák cipelést megússzuk emelkedő nélkül. A zsák kb. 20 kg, nekem itt kissé nehézséget jelentett, hogy kisebb volt és nem tudtam a tarkómra csapni, így jobb-bal vállon felváltva vittem. Végre megtapasztaltam azt is milyen érzés egy vastag vasláncot cipelni az Ajax Aréna lépcsőin. Bevallom ránézésre az a lánc könnyebbnek tűnt, azzal a nyakamba nem szaladgáltam valami gyorsan felfele a lépcsőn, örültem, hogy sikerült felvonszolni magam. A Z falnál a kis kapaszkodók kb. kétszer olyan vastagságúak voltak, mint a CEU-s versenyeken, ennek annyira megörültem, hogy kissé el is könnyelműsködtem a dolgot és a vége előtt két lépéssel lepottyantam. A majomlétráról már korábban osztottak meg képeket, tényleg szép volt onnan a kilátás a városra, csak éppen a hátunk mögött. Ennek a nehézsége az volt, hogy elég messze voltak egymástól a rudat, mindig be kellett lendüljek, hogy át tudjak fogni, de sikerült, ennek iszonyatosan örültem, talán ennyire nehezen még nem jutottam át majomlétrán. A hercules hoist a stadionon kívül kapott helyett és a CEU-tól eltérőennem homokzsákot, hanem gumi alakú súlyokat kellett felhúzni. Ahogy láttam az előttem lévők eléggé nehezen húzták fel, így jól rákészültem mielőtt megfogtam a kötelet, de itt kellemes meglepetésként ért, hogy kimondottan könnyű volt. Még ázott kötéllel is egészen hamar felhúztam és leengedéssel sem volt gond. A multi a stadionba került, a lelátókról jól látható helyre. Pozitívum, hogy csak karikák voltak rajta, viszont a csúszósabbik fajtából. Nincs mit szépíteni a történeten, a második fogás után leestem.

Az akadályok közé becsempésztek néhány crossfit elemet, ezek nagy akadályt nem jelentettek, hamar túlestem rajtuk:

• 20 kg-os (fiúknak talán 30 kg) medicin labdát 15x a földhöz vágni
• Óriás ugrókötéllel 15 ugrás
• 5 db box jump (fiúknak állított boxra)

A 'tunnel' akadály új értelmet nyert a lelátó alatti 'alagútban'. Korom sötét, horror filmbe illő villogó fények és dübörög a Highway to hell. Ez volt az egyik legkedvencebb pillanatom, őrült jó érzés volt ott végig futni, igazi libabőrös élmény.

A küzdőtéren még várt néhány jól megszokott akadály, magas falak, háló alatt kúszás, gerendák és a kötél sem hiányzott. Itt végre értelmet nyert a tűzugrás is, elég látványos célfotók születtek így.

A 4,6 km-es pályán kétszer is találkozhattunk frissítőponttal, vízzel, banánnal és a célban sem spóroltak a frissítésen, volt itt minden, mi egy megfáradt futónak jól jöhet: gumicukor mindenféle ízben és mennyiségben, édes-sós kekszek, banán és alma. (ezt a szokást nem lenne rossz átvenni nyugati barátainktól).

Számomra az egyetlen negatívum, hogy még az 5 km-t sem érte el a pálya (én 4,6 km-t mértem, többen még kevesebbet) és túl hamar vége volt az egésznek. Igen tudom, ez egy sprint és a burpeek felezésével is gyorsítottak a versenyen. Nem mintha nem fáradtam volna el kellőképpen ezen az 5 km-en, erről gondoskodtak a szervezők, ennek ellenére szívesen futkostam volna még az Arénában.

Azt még mindenképpen kiemelném, hogy az egész verseny hangulatáért megéri részt venni nyugati versenyeken. Nemzetközi mezőny, Európa legjobb versenyzőivel. Számomra nagyon motiváló ilyen emberek között versenyezni és élőben is látni olyan versenyzőket, akiket korábban csak Instagramon láttam. Sokkal több a profi versenyző AG kategóriában is. Ugyanakkor a nyílt kategóriában pedig sokkal gátlástalanabbul segítenek egymásnak, olvastam már korábban, hogy a multinál a másik nyakába ülve megy végig valaki, de azért megdöbbentő volt élőben is látni.

49:06-os időm a korosztályomban a 10. helyre volt elég.