Scotland Ultra

Nevezéskor még jó ötletnek tűnt...gondolom ismerős lehet ez a mondat. Jó ötletnek tűnt benevezni

egy skót ultrára, bár akkor még nem teljesen gondoltuk át, ez mi mindennel jár majd. Ugyanakkor fantasztikus élmény volt végigvezetni a gyönyörű skót dombokon és megismerni kicsit az országot, szívből ajánlom mindenkinek.

Perthben rendezték a versenyt, ettől kb. 20 percre egy vidéki Airbnb cottage-ban foglaltunk szállást egy szupercuki néninél. Szombat reggel fél 6 körül indultunk el, 6-ra oda értünk. Bár fel voltunk rá készülve, de azért meglepett, hogy tényleg nem volt semmiféle kialakított parkoló, hanem az út menti fizetős parkolóban hagyhattuk a kocsikat. Előny, hogy kb 10 m-re voltak a regisztrációtól. Bőven volt még időnk leadni a depós zsákot és melegíteni. A depós sátrat a fesztiválterületen alakították ki és asztalok voltak kirakva, ahova mindenki lepakolhatta a cuccát. Összesen 105 fő ultrázott, így mindenkinek kényelmesen elfért a cucca és bármilyen zsákot vihettünk, nem korlátozták a méretet és így könnyedén meg is találtuk a sajátunkat.

6:45-re szólt a rajtunk, sorakoztunk is időben a rajtvonalnál, de még indulás előtt meghallgattunk néhány fontos szabályt, Spartan Phil buzdító monológját és a helyes burpee végrehajtást is elgyakoroltuk. 19-en indultunk női age groupban. Azt láttuk, hogy nincs túl sok hozzánk hasonló korú lány, de hogy ennyire nincsen más, azt tényleg nem gondoltuk még a rajtnál.

A pálya eleje a fesztiválterületen kanyargott, majd kivezetett az útra, át egy hídon, be az erdőbe. Az ultra két 26 km-es beast kört jelentett, tehát kétszer teljesen ugyanazt a kört kellett megtennünk, így sajnos tudtuk, mi vár ránk mégegyszer. A pálya a város melletti erdőben vezetett, túl nagy szintkülönbséget nem kellett leküzdenünk szerencsére, de az akadályokkal bőven kompenzálták ezt a hiányt. Ennyi fallal még egy versenyen sem találkoztam, minimum 10 falon át kellett küzdeni magunkat, mindenféle méretben. Meglepően láttam, hogy már az age grouposok közül is, néhány embernek csak segítséggel ment. Az első akadályok közt szerepelt még egy dárdadobás - ennek egyetlen előnye volt, hogy csodálatos kilátást élvezhettünk burpee közbe, jött egy dupla bender, kettő egymás után, extra hosszú olympus, ami elsőre rossz technika miatt nem sikerült, de a második körben már igen. Számomra legnagyobb kihívást a cipelős akadályok jelentették. A vödör kicsit nagyobb volt mint CEU-ban és nagyon hosszan kellett vinnünk, első körben sikerült megállás nélkül végigmennem a körön, attól féltem, ha lerakom nem tudom majd vissza venni, de a második körben vagy hatszor leraktam. Sajnos lemérni elfelejtettem, de min 1 km-t sétáltunk vele. A zsákcipelést sem úsztuk meg, egyből kettőt kellett (volna) megsétáltatni, melynek darabja 18 kg volt. Először elhittem, hogy kemény vagyok és két vállamra vettem a zsákokat, de 10 m után el is hajítottam őket és követtem a többiek taktikáját. Egyesével vittük előre a zsákokat. A második körben már inkább két kört mentem egy zsákkal, gyorsabbnak tűnt valamivel ez a technika. A szögesdrót is többször megjelent a verseny során, egyszer lefele gurultunk, egyszer egy fatörmelékkel teli út fölé feszítették ki, a harmadik pedig a fesztiválterületen volt, már sima füves felületen. A plate drag esetében nehézséget az jelentett, hogy a lehető legmocsarasabb területre tették, a felénél megtelt a talicska vízzel, úgy kellett tovább húzni. Ez volt az egyetlen olyan akadály ahol térdig elmerültem a mocsárban és vizes lettem. A twisteren kívül a többi akadályt a pálya vége felé lévő sima füves területre tették. 

Az első körben kb. 22 km környékén értünk ide. Volt itt minden, mi eddig hiányzott :) Vertical cargo, újabb fal, kötélmászás, multi (csak gyűrűk+fal), zsákcipelés - ezúttal két 14 kg-s, egyensúly - ez teljesen más mint CEU-ban, magasított, de sokkal szélesebb lécen kell végigmenni, újabb dárda, majd innen futottunk tovább, vissza egy másik hídon a fesztivál területre. Itt várt a Z fal - itt szélesebbek kicsit a fogók mint CEU-ban, simán ment mindkétszer, zsákfelhúzás, kőgolyócipelés, szögesdrót, slip wall - ami egyébként nem csúszott, újabb vödörcipelés egy sík körön, majd ezután jött a Tiroli traverse, amit én most csináltam életemben először. Lényegében lajhár mászásban kell végig menni egy kötélen. Ennyi akadály után, már nem sok erő maradt a kezemben, remegett a végére rendesen, ha még egyet kell fogni, lehet nem bírom már tovább, de első körben sikerült, másodikra már kifogytam. Ezt követte a monkey bar, amibe szintén vittek némi csavart. Dupla A money volt, két mini A volt beépítve, elsőre ez is jól ment, másodikra már kevésbé. Ezt követte egy A cargo és innen értünk első kör után a depó sátorhoz.

Meglepetésemre mikor beértem, kaptam egy fehér trikót az ott álló önkéntestől, azzal az utasítással, hogy a lilát cseréljem ki arra. Az első 10 kapott ilyen, kilencedikként futottam be. Igyekeztem minél kevesebb időt depózni, remegett végig a kezem kajálás közben. Gyors zokni csere, wc és indultam tovább. A második körben már jól ismertünk mindent, tudtam, hol számíthatok burpeere. Mivel nem voltunk sokan, nagyjából meg tudtam jegyezni az arcokat és furcsálltam, mikor harmadjára előztem meg valakit, annak ellenére hogy egyszer sem láttam elfutni mellettem. Teleportálás tekintetében még van mit tanulnunk nyugati versenytársainktól. Egy ponton úgy éreztem elengedem az egészet, hiszen azzal nehéz versenyezni, hogy minél több akadályt kihagynak vagy elcsalnak. 

Aztán valami átfordult és csakazértis meg akartam ötödjére is előzni azt aki csoda folytán elém került. Eközben két fehér trikós nőt is sikerült megelőznöm. A 4. helyen futó lány is látótávolságban volt, de sajnos őt már nem értem utol. A végére már eléggé lemerültem, a traverse és az A monkey is burpeet kívánt. A tűzugrás után megkönnyebbülten kerestem az éremosztó önkéntest, de aztán szóltak, hogy haladjak még tovább, mert ott vár még egy inverse wall, na ez nem esett túl jól. Nagynehezen átmásztam rajta, és ennek örömére meg is fejeltem kissé a talajt:))) Szószerint beestem a célba, 11:08 órás idővel, a korosztályomban elsőként, a nők közül 5-ként. Sajnos a díjátadóval nem vártak meg mindenkit, így az egyik asztalnál kellett elkérni az érmet.

Néhány apróság, ami eltérő itt mint a CEU-s versenyekben:

• több frissítőponton voltak mobil wc-k, bár sajnos ezt nem csak az ultrások használták és néha várni kellett
• a frissítőpontokon csak víz volt, semmi egyéb
• az önkénteseket konkrétan nem igazán érdekelte ki mit csinál...AG-ben sem, úgyhogy szerintem becsüljük meg, hogy CEU-ban ilyen szigorúak az önkéntesek, sokkal sportszerűbb lesz így a verseny.

Alapvetően jó verseny volt, bár picit szebb kilátásra számítottam - legnagyobb részt erdőben futottunk, ennek ellenére nagyon jó érzés volt, hogy Skóciában futhatok, az biztos hogy nem utoljára. Az emberek - mind az önkéntesek és versenyzők - hozzáállása sajnos időnként eléggé elszomorított, nem ehhez szoktunk. Egyre jobban kezdem megszeretni az ultra távokat. Furának tűnhet, hogy 11-13 órán keresztül futunk, de ott valahogy megszűnik az idő és csak a következő akadályra és az addig leküzdendő útra koncentrálsz. Az első kör után egyébként tényleg nem tudtam elképzelni, hogy én ezt mégegyszer végig csináljam. A cipelős akadályok nagyon kikészítettek, pedig azokkal soha nem volt gondom. Aztán valahogy mégis sikerült és az utolsó méterig tudtam futni - bár itt erősen hajtott az is, hogy megelőzzem az előttem futó szőke lányt.