Kranjska Gora Beast, avagy szaladgáljunk a világ egyik legnagyobb sísáncán

Hétvégén Szlovéniában, a csodálatos Kranjska Gorában versenyeztünk. A település elsősorban arról ismert, hogy itt található a világ legnagyobb síugró sáncainak egyike – amit a versenyszervezők kellőképpen ki is használtak.

Na de térjünk vissza a verseny napjára. Szombat reggel az ablakon kopogó eső hangjára ébredünk, próbálok hinni benne, hogy rajtra eláll és tökéletes napsütésben indulhatunk neki a sáncoknak. 

Többnyire bejött, ha nem is napsütésben, de eső nélkül indultunk útnak. Nem bonyolították túl a kezdést, az első OUT akadály és palánk után irány az első sísánc teteje, ami kb. 200 m magas volt, majd tovább felfele az erdőben. Első nehezebb akadályként a Twister jelent meg előttünk, amire kötéllel kellett felmászni. Egészen könnyen mentek a fogások, a harmadik elem végére azért fogyott az erőm és nagyon kellett szorítanom, de sikerült megkongatni a csengőt, versenyen életemben először. Ezután kellett néhány perc mire magamhoz tértem és visszaállt a pulzusom. Haladtunk tovább az erdőben, majd az Olympus után a sísánc mentén jöhetett a végtelennek tűnő lefele futás. Eddig azt hittem szeretek lefele futni, de ezt itt erősen átértékeltem.

Nem sok idő maradt örülni annak, hogy végre leértünk, indulás fel a következő sáncra, de egy farönkkel a nyakunkba, lépcsőkön, majd vissza lefele és végül a harmadik sánc tetejét is meglátogattuk. Ahogy leértünk remegő lábakkal - bár az előző napi gyakorlásnak köszönhetően kellő önbizalommal - álltam a Slackline-ra, de várnom kellett néhány percet még csökkent a remegés és pár stabil lépés után sikeresen landoltam a szalag túloldalán. A fesztiválterületet elhagyva egy kevésbé szintes, de annál sziklásabb úton folytattuk tovább a versenyt, a patakmederben. Itt az előre haladás maga volt az akadály. A patakmeder végén kaptunk a nyakunkba egy láncot, azzal is megtettünk egy kisebb kört, majd vissza a jól ismert útvonalon már a cél irányába. A szögesdrótnál egy kis jeges hóval hűtötték a hangulatot, szúrt és csípett minden mozdulat a hidegben, de gyorsan túlestem rajta. A fesztiválterületen és környékén megtaláltuk az összes eddig kimaradt akadályt: Hercules hoist, dárda dobás, bucket carry, kőgolyó cipelés, majd egy kellemesen hosszú lajhár mászás. Még egy kisebb körre beküldtek minket az erdőbe majd ténylegesen ráfordultunk a célegyenesre: kötélmészás, köteles multi és utolsó akadályként a slipwallon kellett még átküzdeni magunkat.

A terep nehéz volt, de talán még ennyire kevés hibám soha nem volt versenyen. A multin a kötélről sikerült lecsúszni, minden más sikerült. A verseny utáni napokban komoly gondot okozott a lakáson belül való közlekedés, de könnyen lehet, hogy megnézzük jövőre is hány sísáncra kell fölmászni.