Homokzsákkal a sípályán, avagy Eplény'19

Két héttel a verseny előtt még önkénteskedésen gondolkoztam, oda már nem volt hely, úgyhogy lett egy super nevezésem. Aztán végülis arra jutottam, hogy nem érezném jól magam a pálya mellett üldögélve miközben a többiek szenvednek, úgyhogy beszereztem egy beast és sprint nevezést is. Nem mondom, hogy biztos voltam mindenben, de egy próbát megért. Mikor megérkeztünk a fesztiválterületre szombat reggel, egyből egy jó kis emelkedő látványa fogadott a rajtban, amit homokzsákkal a nyakunkban kellett megtenni.

 A superrel kezdtünk, a homokzsákos emelkedő után jött egy újabb és megint egy új. Age groupba indultam, igyekeztem előre állni, de ez a pozíció az első emelkedő kb. első 10 méteréig tartott. Felfele menetben sajnos nagyon lassú vagyok. (oké, mindenki lassú felfele, de ha azt mondom, hogy akiket lefele simán ott hagyok, felfele simán lehagynak...talán érthetőbb miről beszélek). Az egyik különleges akadály egy kimondottan hosszú sötét alagút volt, amin át kellett szaladni, ráadásul egy éles kanyar is nehezített a haladást, így néhány pillanatig nem igazán lehetett látni a fényt az alagút végén...csak mentél a sötét semmibe. Kis színes világítórudak legalább nagyjából jelezték az irányt, illetve az előtted lévő zsákjába tudtál kapaszkodni szükség esetén. Az akadályok egészen jól mentek, néhány szokásos kivételével (twister&dárda). A superen még a Z falról is leestem, nem tudtam megtalálni azt a pontot ahol stabilan elindulhatok, itt egyébként meglepően sokan voltak a burpee zónába. (megnyugtatásként mondom, hogy a másik két versenyen sikerült).

A brutál emelkedőket kivéve a pálya nagyrésze futható volt, a lefeléken jól tudtam gyorsulni. Egyébként az Age group egyik nehézsége, hogy fogalmad sincs, ki lehet az ellenfeled. Több emberről is hittem azt, hogy a korosztályom és figyeltem, ha megelőznek, de mint később kiderül ezek mind téves megfigyelések voltak. A pálya vége persze itt sem ment olyan simán, hogy akkor ott a célvonal és fuss át rajta, itt az érem. Az akadályok egy harmada az utolsó 1-2 km-re lett összesűrítve. Leérve egy jó kis meredek részről irány a tó, ami rég esett ilyen jól versenyen, onnan csak néhány lépés választott el a dárda dobás burpee zónájától (sikerült alaposan megismerni ezt a helyet:)). Következett a rolling mud, azaz sáros vizes gödrökből való ki-be mászás, vizesen, sárosan a slip wall (rég szenvedtem ennyit ennél az akadálynál). Mielőtt még azt hitted volna, hogy lassacskán már közeledik a tűz, még fel kellett szaladni a hegyre egy kisebb körre egy fél vödör (fiúknak teli vödör) kaviccsal, majd miután már amúgy sincs túl sok erő a kezedben még fel kellett húzni csigán egy 20-25 kg körüli zsákot. Szerencsére ez is ment. A következő akadály a Plate drag (egy talicskányi homokzságot elhúzni kötélen kb 6-7 m-en) szerencsére a hegynek jócskán az oldalán kapott helyet, így zombi üzemmódba kapcsolva megindultunk felfele a hegynek. Remélem elég ha annyit mondok, az a hegy a Halálhegy becenevet kapta. Nem lepődnék meg, ha Eplény legmeredekebb fekete pályáján futkostunk volna. Miután nagynehezen sikerült megmozdítani a talicskát következett az utolsó lefele futás, egészen a multirigig. Sokunk örömére itt megkegyelmeztek rajtunk, a superen és sprinten csak gyűrű és cső volt itt. Ezek után még egy gyors kőgolyó, 5 burpee, kőgolyó vissza és ott várt a gyönyörűséges tűz a célvonalban. Amint magamhoz tértem kicsit csekkoltam az eredményjelző táblát és óriási meglepetés fogadott. 

A korosztályomban másodikként értem célba. Először nem is akartam elhinni, hiszen tudtam, hogy lehetett volna sokkal jobb is. Az az igazság ehhez sok sok szerencse is kellett, hiszen az időm sajnos nem mondható kiemelkedőnek. Nem azért mondom el ezt mindig, hogy szerénykedjek. Nem akarok becsapni magam és senkit, tudom, hogy nagyjából hogy állok, ugyanakkor nagyon jót tett a lelkemnek, hogy van keresnivalóm a dobogóm és nem lehetetlen feljutni oda. Úgy szeretnék majd ott állni, hogy a belem is kifutottam és tényleg egy szuper időt érek el.

A sprintre már csak openbe sikerült nevezést szereznem, az utolsó futamba, így volt némi időm napozni egy kicsit szerencsére. Mielőtt elindultam, csekkoltam az eredményjelzőt és memorizáltam az első 3 időt...ha esetleg véletlen oda kerülne a sor. Az indítás már ismerős...az akadályok és az útvonal bizonyos részei is. Időnként a lefeléket nagyon jól sikerült megfutni. A végére azért kimerültem és nem minden akadály sikerült.Elengedtem teljesen ezt a dobogó témát, csak be akartam érni. A kőgolyó arrébb pakolása után sprinteltem (már amennyire tőlem telt) át a tűzön. Legnagyobb meglepetésemre az eredményjelző azt írta, hogy 30 mp-pel maradtam le a harmadiktól.

Talán a másnap kicsit könnyebben indult mint a korábbi hétvégéken. Még a rajt előtt kaptam olyan infókat, hogy a plusz táv nem lesz futható..így kissé félve indultam neki, de meglepően gyorsan fogytak a km-ek, főleg az első 10, így bizakodó voltam, hogy talán annyira ma nem halunk meg. A végére persze kimerültem rendesen, az utolsó akadályok kifogtak rajtam, a zsákkal küzdöttem meg a leginkább és ezúttal én maradtam alul. A feléig nagyjából sikerült fölszenvedni, de már közbe is nagyon fogyott az erőm. Azt éreztem, hogy egyszerűen nem bírja tovább a karom és nem fogom tudni lassan visszaengedni, ott elengedtem és lepuffant. Ez volt az egyetlen olyan pillanat, amikor majdnem elsírtam magam. Amikor tudom, hogy meg tudnám csinálni, de abban a pillanatban nem volt annyi erőm, hogy felhúzzam. 30 burpee a halálhegy előtt nem esett túl jól és közben sajnos tudtam, hogy a multinál valószínűleg vár egy újabb adag. A kötélhez sajnos még mindig nem elég erős a kezem és az az igazság, itt már minden mindegy volt, csak a cél lebegett a szemem előtt.

Összességében nagyon jó pálya volt a beast, jól futható, még így 'másnaposan' is. A pályán általában mindig megfogadom, hogy ezek után sokkal többet kell futni, főleg szintezni és a fogáserőmön is javítani kell. Nagyon örülök, hogy részese lehettem az első magyar Trifecta hétvégének, annak meg különösen, hogy versenyzőként. A magyar versenyekbe az a legjobb, hogy itt tényleg ott van mindenki, aki ennek a sportnak kicsit is a szerelmese és mindig nagyon jó érzés összefutni ismerősökkel.

Képek forrása: Spartan Race Hungary, Jakab Attila