Fighter's Run Bér

4:40 csörög az óra, egy pillanatra elgondolkozok, hogy mi történik, miért csapkodja már órák óta a szél és eső a redőnyt, a következő pillanatban átfut az agyamon, hogy nekem akkor most fel kellene kelni és kimenni abba az időbe? Már megint ki találta ezt ki? Gyorsan összekapom magam, este már megint nem sikerült bepakolni, gondoltam majd reggel, ez ugye mindig nagyon jó ötlet, főleg hajnal 5-kor. Itt vannak értem, gyorsan bedobálok még pár ivózsákot meg futóövet egy szatyorba – majd később átgondolom, mit vigyek magammal.

Heréd és Egyházasdengeleg határait elhagyva hamarosan megérkezünk Bér – Virágospusztára, ahol már korán reggel sárga mellényes önkéntesek szegezik nekünk a kérdést, hogy a versenyre érkeztünk-e. Hát persze, mi mást keresnénk egy esős szombat reggelen Béren. Futni jöttünk, meg kúszni, mászni, akadályokon lógni, sárban úszkálni – nevezéskor ugye minden jó ötletnek tűnik. Ha már lúd, legyen kövér, azaz ha már futóverseny akkor legyen hosszú :D

A hosszabb távra neveztem, esetünkben ezt hívjuk középtávnak, ami 14 km-es távot jelentett.

8:00-kor elrajtolt az első Alfa* futam. Próbáltam nem nagyon leszakadni a mezőnytől. Bemelegítő akadálynak a hasonló típusú versenyekről jól ismert OUOU akadályt kaptuk, majd egy palánk után hosszabb futós szakasz jött. Az egész estés esőnek köszönhetően plusz egy akadálynak betudhatjuk a cipőnkre tapadó sár mennyiségét, időnként olyan érzés volt mintha egy óriás mamuszban szaladnék (vagy inkább csoszognék).

Egy 120 cm-es palánkon, majd kifeszített szögesdróton való átjutás követően egy könnyebb egyensúly feladat következett, onnan pedig hamar a farkasveremben találtuk magunkat, ahonnan a falmászó elemek segítségével kellett kiszabadulnunk. Nem csak a fizikai terhelésünkre figyeltek a szervezők, az agyunkat sem hagyták túl sokáig pihenni. Egy hosszabb futós szakasz után néhány matekpéldával vártak minket. Elsőre talán nem hangzik nehéznek, de azért nem mindennap számolgat az ember újszülött farkaskölyköket, főleg 170 körüli pulzuson.

Természetesen nem úsztuk meg tisztán a versenyt, és szerencsére erről nem az égiek gondoskodtak. A dagonya nevű akadály, néhány vízzel teli árkot jelentett, miből a kijutás nem mindig volt egyszerű feladat, és kellőképpen gondoskodtak róla hogy vigyünk haza is egy kis béri sarat.

A cél előtt besűrűsödtek az akadályok, egy sima majomlétrát néhány futólépés után egy hosszabb összetett akadály követett, ami állt egy vízszintes vascsőből, néhány gyűrűből, egy kötélhintából, néhány toroz fogásból és egy újabb vascsőből a végén.

Utolsó utáni akadályként pedig egy legalább 2 m magas homorú falon kellett felküzdeni magunkat.

A kezdeti szomorkás idő és koránkelés után a verseny hangulata magasan kárpótolt mindenért. A célban egy üveg borral és többféle tésztával vártak minket a kedves önkéntesek. Az eredményhirdetésre várva pedig nézelődhettünk a kiállító standokon, kipróbálhattuk a Hunharcos lézerlövészetét vagy ha még maradt némi erő az alkarunkban gyakorolhattunk egy-két toroz fogást.